Fóris György

Nem híreket kínálok, hanem gondolatokat. Huszonöt éve nézem közvetlen közelről a helyszínen, hogy mi folyik az EU körül. Voltam már újságíró, elemző, előadó. Ha most blogíróként is segíthetek megérteni ezt-azt, már nem volt hiába.

Fóris György

foris_gyorgy.jpeg

Nem híreket kínálok, hanem gondolatokat. Huszonkét éve nézem közvetlen közelről a helyszínen, hogy mi folyik az EU körül. Voltam már újságíró, elemző, előadó. Ha most blogíróként is segíthetek megérteni ezt-azt, már nem volt hiába.

Értesítés új bejegyzésekről

Iratkozz fel most!

Mind jobban látható, hogy a görög adósságválság kérdésében elsősorban kulturális különbségeken – például stíluson, alkumódszeren, problémamegközelítésen – csúszott és csúszik ma is egyre jobban szét a felek közötti álláspont. Nem pedig holmi kibékíthetetlen gazdasági-szociális adottságok támasztanak áthidalhatatlan akadályokat.

Az egyre jobban durvuló nyilatkozatháború – mint legutóbb a megállapodás megkötéséhez leginkább szükséges német kormány és német nép hergelése a második világháborús jóvátétel követelésével - napról-napra csökkenti az esélyét, hogy nyugodt, mindenkinek előnyös, átfogó rendezés születhet még görög-ügyben. Ami főként azért sajnálatos, mert sok jel arra utal, hogy erre pedig voltaképpen meg lett volna az esély (ha nem is az adósság leírásában, de a törlesztések tetemes könnyítésében).

102397934-rtr4o5wh_530x298.jpg

Alighanem bízvást elmondható, hogy a megelőző évtizedek görög oligarcháival és tehetetlen – sokszor megbízhatatlan, esetleg bizonyítottan csaló – görög politikai elitjével, kormányaikkal távolról sem csak a görög választók lettek mostanra torkig. Hanem ilyen-olyan fokon európai partnereik jó része is. Egy, az eddigi politikai rezsimeket és közigazgatási módszereket tagadó, gyökeres politikai és intézményi megújulás Athénban igenis ki tudott volna váltani szimpátiát és támogatási készséget mind az uniós intézmények, mind a tagállamok többsége körében. Még az sem zavart volna, ha mindez túlzottan baloldali retorikával valósul meg – mindaddig, amíg tényleges változtatás húzódik mögötte.

A baj az volt, hogy a januárban hatalomra került új görög kormány nem annyira a korszakváltás programjával, nem is ésszerű átfogó konkrét reformelképzeléseivel lépett a színre, hanem főként – sokszor nem kevéssé arrogáns – követelésekkel. Nem meggyőzni akarta e külvilágot, hogy ő tényleg más, hanem az ő elképzeléseinek való alárendelődést várt volna el tőle.

Amiből két fatális tévedés is kiviláglik. Az egyik, hogy az új vezetés egyszerűen nem gondolta végig, mit jelent az, ha valaki (egyén, vállalat, vagy ország) éveken át mások pénzéből élt - akik persze ezeket a pénzeket értelemszerűen bizonyos feltételekért cserébe adták -, mi több, ma sincs saját forrása ahhoz, hogy tőlük függetlenül létezzen.

E helyzettel szembesülve normális körülmények között az embernek három opciója lehet. Az egyik (a legelkeseredettebb), hogy nyíltan beint mindekinek, senkinek nem törleszt semmit, és tudomásul veszi, hogy attól kezdve mindazokat, akiknek pénzét ilyen formán lényegében eltulajdonította, finoman szólva elidegenítette magától. A második, hogy talál valahol máshol egy új forrást, és abból finanszírozza a régi tartozásokat. A harmadik, hogy beméri reális mozgásterét azon feltételek között, ami az eladósodottsággal jár, és – egyezkedik. Lehetőleg valami új, valami meggyőző alapról.

A Ciprász-kormány elvben a harmadik utat választotta – nem jelentett be visszafizetési megtagadást, és nem fordult Moszkvához, vagy Pekinghez (egyelőre?) -, de ezt a harmadikat is csak látszólag tette. Az új kormány – de különösen pénzügyminisztere – ugyanis a kérés-felajánlás-egyeztetés helyett egyfajta morális-ideológiai alapról eleve a követelés és a szerinte „jogos” elvárás hangját ütötte meg az „egyezkedés” alapjául. Hivatkozva részint a „görög nép megrokkantására”, részint a mindennek megváltoztatását óhajtó szavazói felhatalmazásra.

E megközelítés felvállalásával egyrészt rossz induló módszert választottak. (Ha egy ország kölcsönadott valakinek 20-30-40 milliárd eurót, akkor legalábbis nem az erkölcsi felsőbbrendűség talajáról való kinyilatkozást várja cserébe.) Másrészt felfedték azt, hogy totálisan félreértik a tényleges helyzetet.

Politikai reflexükben – és programjukban – Ciprászék láthatóan addig mentek csak el, hogy felmérték (minden bizonnyal nem alaptalanul), hogy a görög társadalom egy jelentős részének a tűrőképessége eljutotta a határig, és felvállalták, hogy ennek hangot adnak, ezen változtatnak. Amivel önmagában még nincs baj. A probléma az, hogy a kölcsönökért támasztott feltételeket tették felelőssé a választások idejére kialakult nehéz helyzetért. És nem tudtak ( akartak? mertek?) továbblépni a kölcsönkérési szükség mögötti valódi okokig.

Nem azt nézték, hogy Görögország az euró-tagság első tíz évében a leggazdagabb országokéval szinte megegyezően kedvező feltételekkel juthatott forrásokhoz, amiből tíz év alatt virágzó gazdaságot is teremthetett volna, ehelyett az egészet elköltötték, és a pénzfelvételből a gazdasági korszerűsítés helyett csak az adósság ténye maradt. Vagy nem azt rótták fel hibául, hogy a 34 éves görög tagság alatt az ország sok tucat milliárd eurónyi vissza nem térítendő EU-támogatást kapott (mi több, egyszer már egy államcsődből is kivásárolták), amit ha ennyi idő alatt érdemi fejlesztésre költöttek volna, akkor most meglenne a gazdasági háttere egy belátható időn belüli kilábalásra (mint Írországnak).

Sok minden felsorolható volna még, hogy mi minden veszett kárba az elmúlt évtizedekben, amiért az EU-oldal legfeljebb csak annyiban hibáztatható, hogy viszonylag szótlanul hagyta, hogy így tegyenek (amit minimum az euró-taggá válással már nem lett volna szabad megtenni!). De hát az unión belül évtizedeken át az a kultúra honosodott meg, hogy a lényeget tekintve mindenki egyenlő, önmagáért felel, és ezt a felelősséget valóban gyakorolja is. Megalázó lett volna egy, az ezen klubba egyenjogú tagként befogadott országgal kivételt tenni, és nála mindenféléket külön vizsgálni, meg számon kérni.

Ne firtassuk most, hogy ebben mennyi volt a naivitás, mennyi volt a politikai hiba, netán egyesek részéről a számítás, vagy helyenként önérdek is (például amíg jól eső felvevő piacnak számított a gazdagabb tagtársak eladóinak a szemében). Illetve, egyszer majd az érem ezen oldalát is érdemes (szükséges is) lenne firtatni, de most nem erről van szó. Hanem arról, hogy ha a tényleges változást akaró új görög vezetés felelősöket keres mai gondjaik miatt, akkor talán nem azokat elsőre kéne pellengérre állítani (ó, az a gyűlölt „trojka”!), akik a legutóbbi nagy gazdasági megroppanás idején tetemes pénzügyi segítséget adtak (jóllehet, nem ingyen és nem feltételek nélkül, de miként is várható el ilyen?). Hanem azokat, akik ezt az öt évvel ezelőtti (sokadik) megrokkanást évtizedes felelőtlen nemzetgazdasági politikájukkal országon belül előidézték. És akik miatt a mára oly terhessé vált segítségnyújtást (ami a maga idején azért mindig jól jött, mert minden egyes csomag egy azonnali csődhelyzetet hárított el) szükséges lett.

Tényleg nem látnak el idáig Ciprászék? Vagy ez már belpolitikailag felvállalhatatlan? De akkor hol a gyökeres változás? Vagy csak könnyebb volt a közvetlen elégedetlenség indulatait meglovagolni és szavazatokra váltani? Most meg futnak a (politikai) pénzük után?

Brüsszelben, EU-körökben, különböző szintű tagállami diplomaták, politikusok visszatérően állítják, hogy ha Ciprászék a többség megszerzése után az együttműködés hangján, tényleges helyzetüket elismerve, és főként valós változásokat ígérő konkrét elképzelésekkel léptek volna kapcsolatba partnereikkel, meg lett volna a nyitottság a többiek részéről. Ehelyett Janisz Varufakisz pénzügyminiszter a bemutatkozó pénzügyminiszteri ülésen általános vélemények szerint vehemens kampánybeszédet tartott, („mintha még mindig a megválasztásért lobbiznának” – jegyezte meg egy tanácsi forrás). És utána is többnyire arrogánsan, „igaza tudatában” viszonyult partnereihez.

Ez fajult odáig, hogy miután a német parlament (nagy vonakodással, és mellesleg éppen Varufakisz német partnere, Wolfgang Schauble személyes győzködése nyomán) megszavazta a görög segélyprogram négy hónapos kiterjesztését, mára a hivatalos görög politika rangjára emelkedett a német kormány támadása a második világháborús jóvátétel szerintük elégtelen mértéke miatt. (70 évvel ezelőtti náci bűntetteket emlegetnek fel, 34 évvel azután, hogy együtt éltek Németországgal abban a közösségben, amelytől - a nagyarányú német költségvetési befizetéseken is alapuló forrásokból – vissza nem térítendő milliárdok tucatjait kapták örökbe).

És hogy még szebb legyen, ha nem is Ciprász, de kormányának különböző miniszterei olyan kijelentésekre is ragadtatták már magukat, hogy ha németek nem fizetnek (jóvátételt), akkor be is fagyaszthatnak görögországi német vagyont helyette. (Nem mellesleg, ezt maga az igazságügyi miniszter mondta…). A külügyminiszter eközben sajtójelentések szerint már azzal is fenyegetőzött, hogy ha az eurózóna lesújt Görögországra, akkor majd Athén szépen tovább enged minden külső bevándorlót, hadd lepjék el gazdag EU-országokat.

Nos, ez az a hang, ez az a kultúra, ami már végkép teljesen kívül esik az Európai Unión. Annak lényegén, elvein, értékein. Persze, a többi ország is tülekedik. A többi is tud mások lábára lépni. Saját szándékkal nyomulni. De a nyílt zsarolás, a fenyegetőzés, egy olyan közegben, amelyik megalakulása óta mindig igyekszik valamilyen, még éppen mindenkinek elfogadható közös kompromisszum talaján kiegyezni – ez idegen.

Ez már egy másik világ. Amivel szemben jóformán egységfrontban van hozzájuk képest mindenki más. És amihez, ha mint alapálláshoz, Athénban ragaszkodnak, akkor éppen ezért nagyon hamar végkép kipörgethetik őket – minimum az euróból. Bármibe is kerül.

Ez a fellépés és ez a hang ugyanis a meglévő integrációs rendszerek, működési mechanizmusok kohézióját és logikáját kezdi ki. Ami, ha általánossá válna, körülbelül két hónap alatt simán szét is verné az egész Uniót. De éppen ezt felismerve rendeli alá valamilyen fokig egy ponton minden érintett a saját érdeket egy köztes megállapodás érdekében. Mert nem akarja szétverni ezt a közös keretet. Aminek sok előnyét is látja.

Mondható persze, hogy Varufakisz nem azonos Ciprásszal. De láthatóan jelentős részt azonos a Ciprászt hatalomra juttató Sziríza legalább harmadával. Mondható az is, hogy a Ciprász-kormány, ha többséget is szerzett, de nem azonos a görög néppel. Végül is parlamenti többségét az össz-szavazatoknak csak 36 százalékával érte el. Igaz. De legalábbis elgondolkodtató, hogy például amikor a napokban a görög parlament arról szavazott, hogy hozzanak-e létre külön bizottságot a német jóvátétel követelésére, (egy olyan pillanatban, amikor a döntő befolyással bíró németekkel az adósságrendezésről akarnak megállapodni), akkor a tisztelt ház egésze egyetlen ellenszavazat nélkül elfogadta a kezdeményezést.

Tegyük hozzá: külön-külön nagyon kedvesek a görögök. És nagy örömet tud okozni a görög (klasszikus értelemben vett) kultúra. Miként joggal sokak kedvence csodálatos országuk. Ezekkel mind nincs semmi gond. A gond azzal a politikai kultúrával van, ami most például egy nagyon kritikus – és máskülönben talán kezelhető – helyzetben ennyire elszigetelt állapotba manőverezte őket, akkor, amikor éppen, hogy érdekeiket kellene jól érvényesíteni. Nem vették észre, hogy rosszul teszik. És ami a nagyobb baj, hogy láthatóan – legalábbis az ebben éppen érintett konkrét emberek – nem is értették meg, hogy ez miért rossz így.

Ami azért baj, mert eltérő gazdasági érdekkülönbségeket idővel valamilyen alapon mindig össze lehet boronálni. De eltérő kultúrákat – főként, ha rá is játszanak erre – egy ponton túl egyre nehezebb. 

Címkék: görögország portfolioblogger Schäuble Ciprász

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://brux.blog.hu/api/trackback/id/tr587264273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gerilgfx 2015.03.13. 04:16:20

ha mindenki, aki az EU mellett veri a nyálát, befizetne személyesen 800ezer évi forintot a görög állam számlájára, semmi gond sem lenne.

így lenne tisztességes, hisz ők akarták ezt az egészet, akkor vállaljanak is felelősséget érte személyesen.

ha esetleg nem menne önként, gumibottal is meg lehet segíteni őket. ha más nem, felvesznek egy kis jelzáloghitelt a házacskájukra.

hát ennyit csak megér az eu nektek, nem, brüsszeljúgend pajtások

Mészáros Laci 2015.03.13. 07:49:09

szerintem szorosan ide tartozik egy a Csepeli Prazsák tanulmány, az El nem múló feudalizmus egyik e európa-térképe - a számok jelentése: aktív/cselekvő attitűd aránya a felnőtt lakosságban (a fennmaradó rész a passzív/szenvedő és a lázadó attitűd között oszlik meg).

konfliktuskutato.hu/images/stories/cikk_kepek/ITDP4-CSGY-PG-elnemmulofeudalizmus_html_1terkep.jpg

stoppard · http://forint.blog.hu 2015.03.13. 09:18:23

@Gerilgfx: "ha mindenki, aki az EU mellett veri a nyálát, befizetne személyesen 800 ezer évi forintot a görög állam számlájára, semmi gond sem lenne."

Látom, kicsit sem sikerült megérteni a poszt lényegét :)

ingyenebed 2015.03.13. 09:37:11

@Gerilgfx:

a magadfajta selejteknek nincs helyük Európában.
szerintem húzz el a francba innen, ha nem érzed jól magad. most szólok, hogy én nem megyek, téged bszlak ki.

erről szól az írás is, csak finomabban fogalmaz.
de úgy látszik abból nem értesz.

ingyenebed 2015.03.13. 10:01:30

@Mészáros Laci:

jaja.

szerintem érik egy politikafilozófiai fordulat.

a 20. század arról szólt, hogy nem az emberekben van a hiba, hanem a rendszerekben. változtassuk meg a rendszert, csináljunk forradalmat, és jobb lesz az élet.

ezek a kísérletek elbuktak, és mára az is kiderült, hogy ugyanolyan körülmények közt, ugyanolyan intézményrendszerrel az egyik nép hasít, míg a másik elbukik. nincs mire mutogatni, kiderült, hogy a kultúrális/erkölcsi különbségek döntőek. pl egy svéd politikus nem lop, egy magyar vagy görög lop. ugyanaz a jogrendszer, ugyanaz az alkotmányos rendszer, ugyanaz a termelési rendszer, ugyanaz a társadalmi rendszer. mi a különbség? az, hogy az egyik országban svéd minőségű emberek működtetik ugyanazt a rendszert, a másikban meg görög minőségűek.

ennek egyébként súlyos következményei lesznek, mivel az ilyen lelki/személyiségi problémákon az emberek nagyon nehezen teszik túl magukat.

egyfelől durva népvándorlás indulhat (folyik is), mivel a jobb minőségű emberek egymás társaságát keresik a mikrokörnyezetükben is, de nemzetek közti szinten is. tehát lesznek népek/államok, amik egyszerűen mennek a levesbe. a minőségi polgárok kivándorolnak egy jobban működő társadalomba, ahol megéri tanulni, dolgozni, küzdeni, mert van eredménye az életükre nézvést. az alja meg marad hátra. aztán, hogy mi lesz velük, azt a fene tudja. számos nép/állam tűnt már el a történelem süllyesztőjében.

Mészáros Laci 2015.03.13. 10:08:41

@ingyenebed:

" pl egy svéd politikus nem lop, egy magyar vagy görög lop. "

tegyük még hozzá, hogy Svédországban könnyen találhatunk kétszáz vagy akár kétszázezer gazembert.

de az átlag svéd polgár dolgozik, adót fizet, nem viszi haza a másolópapírt, nem hajt gyorsan (akkor sem ha nincs rendőr) stb. ezért nem választ meg ilyen politikusokat.

Mészáros Laci 2015.03.13. 10:12:38

@ingyenebed:

Ha megnézed a Csepeli-Prazsák cikket, foglalkozik ezekkel az attitűdőkkel is. hogyan reagál az egyén, ha krízishelyzetbe, vagy akárcsak komoly döntési helyzetbe kerül?

1. Helyzetfelmérés, alternatívák mérlegelése a várható költségek, eredmények alapján, döntés, cselekvés, értékelés, korrekció. Ez az aktív cselekvő.

2. Bénultság, a felelős keresése és megbüntetésének (kirúgásának) követelése, hibáztatás, kritizálás. Ez a passzív szenvedő. A kialakulása pedig ahhoz köthető, amikor (még gyerekkorban) arra neveljük a gyerekeket, hogy "tilos hibázni."

Fóris György 2015.03.13. 10:34:47

@Gerilgfx: Én csak arra akartam emlékeztetni, hogy a mai görög gondok gyökere nem abban van, hogy kölcsönöket kell visszafizetniük és ehhez a kölcsönadók milyen feltételeket adnak, hanem hogy évtizedeken át olyan gazdaságpolitikát folytattak, ami miatt kölcsönöket kellett egyáltalán felvenniük. Görögország nem most adósodott el, hanem már öt évvel ezelőtt is mélységes adósságban volt, csak az akkori válság fényében színt kellett vallani, és kiderült, hogy nem tudja – akkor még nem az EU és nem a trojka, hanem egyszerű, bennük jóhiszeműen megbízó piaci kölcsönadók – tartozásait megfizetni. Méghozzá akkora tartozást és akkora hiányt, amit már 2009-ig is csak úgy tudott maszkolni, hogy meghamisították a görög nemzeti statisztikát (6,6 százalékos hiányt jelentettek 12 százalék helyett – mellesleg az eurótagsághoz szükséges max 3 százalék helyett). Ez, meg a mindehhez vezető megelőző évtizedek politikája az oka ma mindennek. Ha ez nincs, vagy ha legalább a felvett pénzt közben gazdasági fejlesztésre és nem fogyasztásra fordították volna, akkor 2010-ben nem kellett volna (sem EU-tól, sem IMF-től) egyáltalán kölcsönöket felvenni. A mai vezetés pedig ott hibázik, ha ezt nem veszi figyelembe, csak azt látja, hogy most mindazok, akik fél évtizeden át az egész EU éves költségvetésének többszörösét kivető összegekkel segítették Görögországot abban, hogy elkerülje az államcsődöt (majd két éve nem mellesleg ennek egyszer már elengedték az akkori harmadát), bizonyos garanciákat akarnak látni arra, hogy mire is költik a pénzüket és hogyan. Mindennek semmi köze ahhoz, vajon EU, vagy nem EU. Magánemberek között ugyanúgy kialakulhat ilyen helyzet, és a felelősség kérdése akkor is ez lenne.

Gerilgfx 2015.03.13. 15:36:46

@stoppard: szerintem ez a lényege :3

@ingyenebed: ,,téged baszlak ki''? és ezt mégis hogyan szeretnéd kivitelezni?

@Fóris György: ez mind rendben van. és erre mit reagáltak a görögök? megválasztottak egy olyan pártot, aki szélsőségesen kiáll az aparatcsikok, a brutális mértékű állami költségvetés mellett, a semmiféle érdemi munkát végezni nem kívánó hatalmas államapparátus, és a jambikusszakértés mellett. kicsit olyan, mint magyarország, csak sokkal durvább mértékben, mert ott az egészet hitelből finanszírozzák. Érdekes lenne látni egy kimutatást arról, hogy a nulla munkával járó, egymásból való tagállami élősködés mennyire járul hozzá az euró megállíthatatlannak tűnő inflációjához.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu