Fóris György

Nem híreket kínálok, hanem gondolatokat. Huszonöt éve nézem közvetlen közelről a helyszínen, hogy mi folyik az EU körül. Voltam már újságíró, elemző, előadó. Ha most blogíróként is segíthetek megérteni ezt-azt, már nem volt hiába.

Fóris György

foris_gyorgy.jpeg

 

Nem híreket kínálok, hanem gondolatokat. Huszonöt éve nézem közvetlen közelről a helyszínen, hogy mi folyik az EU körül. Voltam már újságíró, elemző, előadó. Ha most blogíróként is segíthetek megérteni ezt-azt, már nem volt hiába.

Értesítés új bejegyzésekről

Iratkozz fel most!

Az egész úgy indult, mint egy nagyon kulturált válóper. A felek már előre gálánsan elfogadtak mindent, amit a bírók – u.i. a választók – kimondanak majd. Aztán az utóbbi napokban-hetekben fokozatosan kezdett gennyedni a dolog. Hiába, amikor a döntést a tömegekre bízzák, elkerülhetetlen, hogy megnyerésük érdekében ki-ki kampányolni kezdjen. Az pedig ritkán zajlik szaténkesztyűs tisztasággal. Ma már Edingburgh és London szószegést és demagógiát vág egymás fejéhez, miközben egymást érik a hangulatot még jobban hergelő közvélemény-kutatások – holott a skót függetlenedési szándékról esedékes népszavazásig még bő félév van.Screenshot 2014-02-22 16.14.58.png

Ebben a romló hangulatban öntött olajat a tűzre az Európai Bizottság elnöke, midőn tapintatosnak aligha nevezhető formában vágta a skótok képébe, hogy márpedig függetlenné válva alig van esélyük („majdnem lehetetlen”) az EU-tagságra (ld. BBC, „Andrew Marr Show, 2014. február 16.).

José Manuel Barroso ezzel minimum három dolgot tett: a.) beavatkozott adott nemzet(ek) életét talán legérzékenyebb érintő majdani döntés előzetes vitáiba, b.) a szavazásban ma még ingadozók többsége számára az egyik legfontosabb pontnak számító kérdésben (mi lesz az EU-tagsággal?) az önállósodást óhajtók pozícióit gyengítette, c.) egy ekkora téttel bíró kérdésben hallgatott arról, ami az EU-tagság megőrzése kapcsán az igazi jogi dilemmát jelenti (ld. még alább), meghivatkozott viszont egy olyan tisztán politikai szempontot (úgymond egyes tagországok „úgyis” ellenzik majd…), ami finoman szólva is csak hipotetikus és aligha bizonyítható. (Sőt, a tények – például éppen az általa idézet spanyol kormány eddigi nyilatkozatai – éppen, hogy ellentmondanak neki.)

Mivel nem Barrosóról szólnak az alábbi sorok, ezért az ő szereplését zárjuk le előbb. Megjegyezve, hogy a Bizottság elnöke – aki a szeptember 18-i skót népszavazás idejére már nem lesz az, lévén mandátuma lejár a nyáron – láthatóan gesztust akart tenni brit házigazdája, David Cameron brit miniszterelnök felé. Ennek is megvan az oka.

Az utóbbi hónapokban drámaian megromlott London és Brüsszel viszonya. A szélsőséges UKIP választási előretörésétől tartó londoni kormány EU-ellenes retorikája minden korábbinál metszőbbé vált, amit Brüsszel egyre nehezebben tud csak lenyelni. A más tagországbeliek munkavállalásának brit földön kilátásba helyezett korlátozása, a minderről folyó erősen populista szagú kampány - aminek élén egyenesen a kormányfő áll, és ami, ha minden tételében valóra válna, egy sor ponton frontálisan ütközne az EU alapszerződésével – elkeseredett vitákat váltott ki európai bizottsági és brit kormányzati tisztviselők között.

Barroso nyilván hegeket gyógyítani ment Londonba - túl azon, hogy a vitriolosan euroszkeptikus UKIP előretörése Brüsszelnek sem érdeke. Ebben a képletben valószínűleg elfogadható árnak vélte, ha a skót függetlenség-pártiakat elkedvetlenítő módon a - brit egység megőrzését óhajtó - londoni álláspont felé hajol. Még az sem zárható ki, hogy a maga részéről egyfajta jóhiszeműséggel is áltatta magát, tudván, hogy a skótok EU-pártiságát ezzel még aligha veszélyezteti, viszont az északi országrész függetlenné válásának a lehetősége jó pár további tagország kormányában okoz nyugtalanságot.

Mindenekelőtt: felgyorsíthatja a katalán függetlenedési törekvést, egyelőre beláthatatlan konfliktusokat szítva a spanyol belpolitikában. Aztán ott a nem kevéssé érzékeny baszk-kérdés, az észak-olasz liga szervezkedése, a flamand önállósodás rohamos önmozgása. És akkor még nem is beszéltünk a Ciprus miatt aggódó görögökről, vagy a „rebellis magyaroktól” tartó szlovák és román kormányokról. Igen, Barroso a maga részéről nem egészen alaptalanul érezhette úgy, hogy az elszakadni akaró skótok „figyelmeztetésével” jó pár tagország kormánya felé tett nyugtató gesztust. S talán még Cameronnál is vásárolt néhány jó pontot.

Ennyit Barrosóról. Ott volt, elmondta, magánszáma ezzel véget ért. De mi lesz a skótokkal?

Azt valószínűleg fölösleges találgatni, mi lesz a szeptemberi voksolás eredménye. Tény, hogy ma még az Egyesült Királyságon belül maradni óhajtók vannak többségben. De az is igaz, hogy a felmérések a másik oldal felzárkózását mutatják. Azt is tudni lehet, hogy az elszakadás-párti skót kormány tartogat még néhány kártyát a kezében. Idén lesz például a hátszázadik évfordulója annak, hogy Robert de Bruce skót király néhány ezres serege vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó hadaira, amit ma is a legnagyobb katonai diadalként ünnepelnek Skóciában. És ha ez sem segítene, idén Skócia a házigazdája a Brit Nemzetközösségi Játékoknak, és sokak reményei szerint a brit földön kiemelkedő fontosságú torna hozzájárulhat a skót nemzeti lelkület erősítéséhez.

Persze az ország egységét preferáló brit kormány sem maradt tétlen. Londoni kormányzati anyagok bizonygatják, mennyit veszít majd pénzügyileg-gazdaságilag Edimbourgh a kiválással. Amihez George Osborn pénzügyminiszter a napokban adta meg a kegyelemdöfést azzal, hogy kizártnak nevezte a brit font körüli valutaunió fenntartását egy önálló Skóciával.

Márpedig a függetlenség-pártiak két fő érve az ingadozók felé – a szavazók harmadáról van szó! -, éppen az, hogy nem kell aggódniuk: ha el is szakadnak, továbbra is a brit font marad a pénz, és nem sérül Skócia európai uniós tagsága sem. Merthogy - szemben az angolokkal - a skótok nagy többsége támogatja az EU-tagságot. Az agrártámogatások, meg a közösségi felzárkóztatási pénzek nem jelentéktelen skóciai hányadát látva nem is csoda…

Hát ebbe a képletbe nyúlt bele brutálisan Barroso, midőn - a brit valutauniót kizáró Osborn-nyilatkozat után – az EU-tagságot is „majdnem lehetetlennek” nevezte.

A kép teljességéhez tartozik, hogy ha nem is feltétlen a Barroso által felhánytorgatott politikai alapon - hogy ugyanis szerinte egyes tagállamok nem támogatják majd Skócia függetlenségét és EU-tagságát -, jogi vonatkozásban azonban valóba zajlik egy egyelőre eldöntetlen vita az esetleges skót függetlenségi győzelem EU-tagsági következményeiről.

Az EU-intézményi értelmezés alapvetően ortodox. Több EU-biztos mellett tavaly decemberben Madridban Herman Van Rompuy is leszögezte, hogy amennyiben egy EU-tagország valamelyik tartománya úgy határoz, hogy elszakad addigi anyag-országától, az utóbbi marad az Unió tagja, és a kivált és önállósodott országrész harmadik (külső) országgá válik az EU-hoz képest. Ergo, az újbóli taggá váláshoz megkerülhetetlen a tagsági feltételek kitárgyalása.

Amiben persze van rendszer. Végül is egy sor dolog - ki és befizetési kvótáktól az EP-helyek számáig – tagállami súly alapján kerül leosztásra, amit egy új állami entitás esetében nyilván előröl kezdve kell megint meghatározni.

Ezt egyébként még Alex Salmond, az elszakadás zászlóvivője, Skócia jelenlegi kormányfője sem tagadja. Csupán arra hivatkozik, hogy a szeptemberi népszavazás, és a netán bekövetkező teljes függetlenség 2016-os hatálya között lesz még 18 hónap. Ennyi idő alatt szerinte kényelmesen tisztázható egy negyven éve uniós keretek között működő – tehát minden lényeges szabályozásban EU-konform – eddigi országrész számára az új helyzetre érvényes csatlakozási feltételeket.

Scottish-Independence.jpg

Akkor most csatlakozási tárgyalás „belülről” - vagy „kívülről”? Melyik lehetséges (szükséges)? Jelenleg leginkább ekörül folyik a huzakodás. A „belülről” hívei szerint a Lisszaboni Szerződés 50. cikke tárgyalásokat helyez kilátásba, mielőtt egy addigi EU-tag saját elhatározása alapján elhagyná az uniót. Vélelmezhető – mondják ők -, hogy hasonló előzetes tárgyalás kell, hogy megelőzze egy adott tagállamban bekövetkező szeparációt is. Ha nem így lenne, ha a függetlenné válás az EU-jogok elvesztését jelenté, ezzel az uniós jog voltaképpen a népek önrendelkezési jogát büntetné – érvelnek a továbbiakban.

Más jogászi értelmezés szerint ez nem csupán kreatív értelmezés, de jogi szempontból ténykérdés, hogy az EU alapszerződései kizárólag a tagországokra vonatkoznak. Ha valamely korábbi tartomány többé nem része egyik tagországnak sem, akkor a szerződés szempontjából attól kezdve az egy új entitás, aminek viszonyát újra kell tárgyalnia az EU egészével.

És hogy miért nem lehet ezt megtenni „belülről”? Mert akkor még nem önálló entitás, és ezért jogilag nem is értelmezhető önálló – saját döntési szabadsággal rendelkező – tárgyalófélként. A szerződést a brit kormány írta alá, ezért a többi tagország – valamint az EU-intézmények felé – is az egyetlen releváns tárgyalópartner kizárólag a brit kormány lehet.

A tét nem kevés. Ha előbb jön a függetlenség, és csak ezt követően lehet újbóli taggá válásról beszélni, ez azt is jelenti, hogy a függetlenné válás után, egyik napról a másikra minden tagsági jog, eszköz, forrás egy csapásra eltűnik az ország életéből. Skót farmer nem kaphatja tovább az agrártámogatást, skót diák elveszíti Erasmus-ösztöndíját, skót halász nem vetheti ki hálóját közösségi vizeken. És minimum heteket, hónapokat, de esetleges - politikai patthelyzet adódásakor - akár éveket is várni kell újbóli megjelenésükig.

A hezitálók voltaképpen ettől félnek: mert ha Skócia függetlenségét a nagy többség szeretné is, nem sokan szívesen fizetnék meg az EU-ból való kikerülés árát. Ezért van az, hogy távolról sem jogászi szőrszálhasogatásról, hanem a szeptemberi népszavazás sorsát döntően befolyásoló tényezőről van szó, amikor az EU-tagság folyamatosságának a kérdéséről erről, vagy arról az oldalról érvelnek.

Ebben a helyzetben szólalt meg Barroso. Beszólása még védhető lett volna, ha a jogi dilemmában adott volna egy befejezett és végleges közösségi jogi véleményt. Ezt azonban nem tette meg, nyilván, mert nem is tehette, mert vélhetően a jogászok közötti vita sem zárult még le, így hát végeredményt sem közölhetett. A helyette felhozott politikai alapú hangulatkeltés egy jottányival sem járult hozzá a tényleges dilemma megoldásához, tovább kavarta viszont az indulatokat egy olyan kérdésben, amire az ég világos senkinek nincs befolyása. Hogy mennyit javított ezzel a megtépázott EU-brit kapcsolaton, azt csak találgatni lehet. Hogy mennyit rontott a népszavazást övező légkörön - nem mellesleg egyes jelzések szerint éppen, hogy a függetlenség-pártiak malmára hajtva a vizet – az a napi nyilatkozatok fényében lépten-nyomon látható.

Címkék: skócia függetlenség portfolioblogger EU-csatlakozás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://brux.blog.hu/api/trackback/id/tr285827008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.