Fóris György

Nem híreket kínálok, hanem gondolatokat. Huszonöt éve nézem közvetlen közelről a helyszínen, hogy mi folyik az EU körül. Voltam már újságíró, elemző, előadó. Ha most blogíróként is segíthetek megérteni ezt-azt, már nem volt hiába.

Fóris György

foris_gyorgy.jpeg

 

Nem híreket kínálok, hanem gondolatokat. Huszonöt éve nézem közvetlen közelről a helyszínen, hogy mi folyik az EU körül. Voltam már újságíró, elemző, előadó. Ha most blogíróként is segíthetek megérteni ezt-azt, már nem volt hiába.

Értesítés új bejegyzésekről

Iratkozz fel most!

Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt európai parlamenti meghallgatása kapcsán az európai képviselők egy része láthatóan két különböző prioritás között ingadozik: használja-e ki az alkalmat arra, hogy a jelölt leszavazásával kifejezze egyet nem értését az Orbán-kormány politikájával, avagy e pillanatban az EU intézmények stabilitása és mielőbbi teljes működőképessége az elsődleges? Egyelőre időt kértek ennek eldöntéséhez.navra_550.png

Az EP kulturális és oktatási szakbizottsága előtt zajlott szerda esti három órás meghallgatás után már tudni lehetett, hogy a pártcsoportok koordinátorai nem fognak közös nevezőre jutni abban, vajon elfogadásra ajánlják-e a magyar jelöltet, vagy sem. A több órás kérdés-felelet alatt jellemzően a liberális képviselők, a radikálisabb baloldaliak, vagy a zöldek (továbbá egyes függetlenek, és euroszkeptikusok) alapvető politikai természetű kétkedése a jelölt hitelességét illetően oly mértékig exponált volt, hogy arculatvesztés nélkül meg sem tehették volna, hogy másnap szó nélkül rábólintsanak elfogadására.

Csütörtök reggel tehát megállapítást nyert, hogy nincs meg az egyetértés, azaz szavazni kell, és ebben a szocialisták is egyetértettek. (Feltétel nélkül végül csak a néppártiak és az európai konzervatívok és reformerek pártcsoportja volt kész azonnal támogatni Navracsics jelölését.)

Önmagában nem példátlan dolog. Barroso mindkét bizottsága tagjai kapcsán merültek fel kétségek, (az első Barroso-bizottságnál kezdetben hat jelölés is billegett), pótmeghallgatás is történt már korábban is (öt éve, Neelie Kroest, akkori versenyjogi biztost, aki a második Barroso-testületben végül a digitális politikai tárcát kapta, még egyszer maga elé idézte az ipari bizottság).

Most sem csak Navracsicsnál merült fel ilyesmi: éppen meghallgatása előtt zárult a brit Jonathan Hill szereplése, aki annyi kétséget támasztott hallgatóságában, hogy már néhány órával később eldőlt: visszahívják második kikérdezésre is. A magyar biztosjelölttel párhuzamosan pedig leendő spanyol kollégája, az energia- és klímapolitikai portfolió várományosa kapott órákon át családja vállalkozásait firtató kérdéseket, és végül nála is hétfőre halasztották a döntés.

A halasztás formái különbözőek: Hillnek újból a szakbizottság elé kell állnia, Canete esetében az EP Jogi Bizottságának véleményére várnak, Navracsicshoz minden frakció két-két írásos kérdést intézhetett, amikre hétfőig kell válaszolni. Ami a közös, hogy mindegyik esetben a végső döntés hétfőn (vagy kedden) lesz, amikor az eljárási szabályok értelmében – olyan esetre ugyanis, amikor a pártcsoportok koordinátorai nem tudnak konszenzusra jutni – a bizottság egésze szavaz majd a jelöltekről. (Ez sem új dolog: szavazással ment át múlt hétfői meghallgatása után Cecilia Malmström, kereskedelempolitikai biztosjelölt, csütörtökön pedig Phil Hogan, leendő ír agrárbiztos. Elég egyetlen frakció egyet nem értése, és a kérdés eldöntését a szakbizottság egésze elé utalják.)

De vajon miért kell mindezzel hétfőig várni? Persze, lehet hivatkozni a képviselők sűrű elfoglaltságára – csütörtökön nagy többségük ismét valamilyen meghallgatáson ült benn -, vagy arra, hogy például a magyar jelöltnek időt adnak a válaszadásra. Valójában, nyilvánvalóan másról (is) van itt szó, különösen, ami a magyar jelöltet illeti.

Kezdettől fogva tudni lehetett, hogy hatalmas a politikai frakciókra a legfelső pártvezetés részéről érkező nyomás, hogy mivel már amúgy is késésben van minden, emellett itt az ukrán válság, az orosz szankció, a gázellátás kérdése, az iszlám terrorizmus, vagy az euró újbóli megroggyanásának a veszélye, ne nagyon húzza senki az időt, hanem mielőbb engedjék teljes hatékonysággal dolgozni a leendő új bizottságot. Az, hogy az EP két legnagyobb pártcsoportja között született egy hallgatólagos „nagykoalíciós” megállapodás is - miszerint lehetőleg nem gördítenek nagyobb akadályokat egymás politikai céljai elé, annak érdekében, hogy a fontosabb ügyekkel haladni lehessen, és hogy a Házban immár nagy számba bejutott szélsőséges képviselők befolyását korlátok között tarthassák -, már csak ráadás tényező. Valószínűleg ilyen megállapodás nélkül hasonló lenne az adott helyzetben a felelőssebben gondolkodó pártpolitikusok reagálása.

Most azonban itt ez az új bizottsági jelölt-csomag. Mindkét oldalon akadnak olyan nevek, akik különböző okokból máskor bizonyosan kiváltanák az ellenoldal heves támadását. A Canete-család üzleti érdekeltségeitől, Lord Hill City-kötődésein keresztül, Navracsics sokak számára „nem-szeretem” kormányzati múltjáig, Moscovici finoman szólva sem túl sikeres pénzügyminiszterségéig (amellyel a háta mögött most éppen pénzügyi biztos lenne), vagy éppen Bratusek szlovén alelnök-jelölt sajátos eljárásig, amivel önmagát nevezte ki (leköszönő kormányfőként) leendő biztosnak.

„Békeidőben” mindez valamelyik oldal számára minden bizonnyal felszólítás lenne a politikai kakaskodásra. Csakhogy most nincs béke, és ha fentebb sorolt sok súlyos kihívás nem lenne elég, a közvélemény növekvő bizalmatlansága általában az uniós intézmény iránt is arra intene, hogy lehetőleg ne újabb személyi döntések elhúzásával váljon az EU ismét címlapsztorivá, hanem lásson mielőbb munkához és tegye a dolgát.

Más szóval: az intézményi stabilitás és működőképesség mindenekfelett! Hogy akkor miért mégis az akadályok gördítése egyes jelöltek elé? Mert egyelőre nem világos, hogy minden oldal valóban mindvégig kitart-e majd a „paktum” betartása mellett. Amikor például Navracsicsról és Canete-ről csütörtök délelőtt dönteni kellett, még javában zajlott Pierre Moscovici meghallgatása, akiről tudni lehetett, hogy a gazdasági konszolidációt favorizáló konzervatív oldal szemében az első számú célpont. Moscovici a szocialista oldal egyik legfontosabb jelöltje, azzal, hogy ő kaphatja a pénzügyi tárcát. Kikezdése a baloldal szemében felér egy paktumszegéssel, ami, ha bekövetkezik, úgymond mindenki mást is támadhatóvá tesz.

navra2_550.jpg

A döntések hétfőre tolásának az az értelme, hogy addigra már a legfontosabb szocialista és néppárti jelöltek meghallgatása lefutott, pontosabban a „nagyvadak” (az alelnök-jelöltek) a következő hétre maradtak, de ott kevésbé kérdéses a mezőny. Hacsak a szlovén önjelölt biztosé nem, de ő meg nem közvetlenül a „paktumhoz” tartozik, lévén liberális párti.

Ha tehát hétfőn reggel is úgy látszik, hogy a megállapodás egyik biztosjelölt kapcsán sem szenvedett végső sérülést, akkor a bizottsági szavazáshoz kapott pártpolitikai instrukció követheti az intézményi stabilitást előbbre helyező szempontot. És akkor jó eséllyel – esetleg egy-két kiszavazó mellett – minimum a néppárti-szocialista „nagykoalíció” szavatolja majd az eredeti jelöltek eredeti portfolió szerinti elfogadását. Ha azonban a csomag megroppanni látszik, és egy vagy több jelölt elfogadása ezekről az oldalakról alapvetően megkérdőjeleződik, akkor alighanem elindul a lavina, és több biztosjelölt is bekerülhet a másik oldal célkeresztjébe – ki tudja milyen végkifejlettet vetítve előre.

Navracsics esetét ebben a kontextusban érdemes nézni. A baloldali és liberális pártok annyit támadták az elmúlt négy és fél évben az Orbán-kormány intézkedéseit, hogy nem lehetett arra számítani, azonnal bizalmat szavaznak valakinek, aki „onnan jött”. Még ha amúgy jól is szerepel a meghallgatáson. Eleve elutasító alapállással ültek be meghallgatni őt, és ezen kétszer ilyen hosszú faggatózás és győzködés sem változtatott volna. A döntéshalasztás elkerülhetetlen volt.

Az pedig, hogy a magyar jelöltnek még egy kisebb pótdolgozat elkészítését is előírták, (el lehet töprengeni azon – kérdés, hogy érdemes-e -, vajon melyik a látványosabb kitolás: ha valakivel újabb magyarázatokat iratnak, vagy ha ismét ki kell állni a képviselők elé kérdés-feleltre?) tulajdonképpen két célt is szolgálhat. Egyfelől, további kellemetlenkedéssel érezteti, hogy még ha végül el is fogadják majd, változatlanul nem igazán kedvelik azt a jelöltet és azt a hátországot, akiről/amiről majd döntenek. Másfelől, a tortúra elegendő önigazolásul szolgálhat az ellenzők számára ahhoz, hogy ennek letudásával – a fontosabb prioritás jegyében – végül elálljanak a jelölés elfogadásának az útjából.

Azt mindenesetre, hogy a végső döntésnél melyik megfontolás válik majd végül erősebbé – az Orbán-kormány kritikája, vagy az intézményi stabilitás -, a tágabb környezet többi tényezőjének alakulása fogja nem kis részben meghatározni.

 

 

Nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről? Iratkozz fel most!

 

Címkék: bizottság navracsics portfolioblogger juncker

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://brux.blog.hu/api/trackback/id/tr666753513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.